Zselic AMI

Dóra Áron

1981-ben születtem Budapesten, itt jártam iskoláimat, itt végeztem az ELTE BTK Néprajz szakán, mint etnográfus. Középiskolás koromban kezdtem foglalkozni magyar népzenével, kezdetben csak a magam örömére, később aztán remélhetőleg a másokéra is. Tizennégy éve tanítok népi furulyát az ország különböző pontjain iskolákban, táborokban, szakmai továbbképzéseken.
Furulyásként bejártam az engem érdeklő világ nagy részét, Indiától Törökországon át Európa számos országáig. A régi világ műveltségének bűvöletében, a táj géniuszát keresve költöztünk feleségemmel a közelmúltban a Zselicbe. Ez az egyik vidék, melynek archaikus kultúrája nagyon közel áll hozzám. Ma már ennek szinte nyomát sem lehet fellelni, ezért, mint pedagógus igyekszem, hogy amit ebből a műveltségből innen-onnan felszedegettem, megmutassam, és visszaadjam.

  Többi tanár megtekintése itt!