Szakmai beszámoló - Csoóri Sándor Program 2023 - Zselic Táncegyüttes
2024.07.15.
Szakmai beszámoló a
Zselic Táncegyüttes 2023- as Csoóri Sándor pályázatának megvalósításáról
CSSP-NEPTANC-MO-2023-0171 azonosító számú pályázat
A 2023-ban megfogalmazott szakmai tervek megvalósulása:
A kapott támogatás a következőképpen járult hozzá együttesünk életéhez:
A 2023-2024-es évben tovább bővítettük repertoárunkat, valamint kettő régebbi koreográfiánkat felújítottuk. Az együtteshez országosan elismert az adott tájegység táncaiban folklórjában jártas szakembereket hívtunk meg Antal Roland és Antal Dóra személyében, ezzel is növelve táncosaink táncos tudását, látásmódját. Az újonnan készített és felújított koreográfiákból a szólistáinkkal kiegészítve egy 30 perces műsort tudtunk elkészíteni.
2023-2024 évre tervezett szakmai program megvalósulása:
1. Válaszúti, bonchidai táncok tanulása (Fundák Kristóf, Fundák Kaszai Lili), helyett Antal Roland, Antal Dóra Kraszna, Berettyó menti táncok tanulásába kezdtünk, mivel előzőleg tervezett oktató párosunk sajnos nem ért rá a megadott időpontban. Előzetes egyeztetések alapján tervben van a fent említett táncanyag és oktató páros meghívása is.
2. Bukovinai táncok ismétlése, koreográfia felújítása (Zóka Éva, Horváth Tibor): Elkezdtük a munkát a tervezett koreográfiával, de még nem fejeződött be a munka. 2024 őszére tolódott a befejezés. Helyette a mezőföldi és zoboralji koreográfiánkat újítottuk fel, valamint a somogyi koreográfiánkat tartottuk szinten.
3. Szilágysági táncok tanulása, koreográfia készítése: (Antal Roland, Antal Dóra) megvalósult. A tánc tanulása 2023 nyarán egy tánctábor keretében, a koreográfia készítése 2023-2024 tanév során valósult meg Fonóban címmel, mely a Somogy Vármegyei megmérettetésen kiemelt arany minősítést szerzett.
4 Imregi karikázó felújítása (Furik Rita) elfoglaltsága miatt, valamint anyagi források hiányában nem tudott megvalósulni.
5. Minősítő program összeállítása, minősítésen való részvétel Furik Rita szerkesztésében. A 2023-as évben nem tudtuk megvalósítani Rita elfoglaltsága miatt, ezért áttolódott 2024 őszre.
6. Országos fesztiválokon, versenyeken való részvétel: 2023 novemberében a Tatabányai koreográfia versenyen vettünk részt. Somogyban című koreográfiánk országos 2. helyezést ért el.
7. Közös műsor a Balaton Táncegyüttessel: Jubilálók címmel- megvalósult. Közel 1000 néző tekintette meg a Siófoki szabadtéri színpadon megrendezett előadásunkat.
A meg nem valósuló vállalt feladatok a támogatás mértékéhez igazodtak. A pályázott összeg egy részét nyertük el, így a vállalt feladatok, célok is ennek arányában tudtak megvalósulni.
A társadalmi szerepvállalásban továbbra is aktívak voltunk.
Regionális szólótánc versenyt valósítottunk meg 2024 tavaszán, melyen 55 produkció, közel 100 versenyző vett részt a Dél-dunántúli régióból, valamint Kecskemétről, Budapestről és Gödöllőről.
Megvalósítottuk a Somogyi népviseletek fotó kiállításra készített képekből magyar kártyát. Hirdetve a somogyi népviseletek gazdagságát.
2023 nyarán országos gyermektánc tábor szervezésében, lebonyolításában vettünk részt az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesülettel karöltve Zselickisfaludon.
Támogatóink:
A pályázat szakmai beszámolója és a pályázat megvalósítása során készült képek a következő honlapokon érhetők el: www.zselicami.hu