2021-es Csoóri Sándor Pályázat beszámolója
2023.01.16.Szakmai beszámoló a
Dönöge Táncegyüttes 2021- es
Csoóri Sándor pályázatának megvalósításáról
CSSP-NEPTANC--MO-2021-0213 azonosító számú pályázat
A pályázati időszakban nyírségi ésnyárádmagyarósi táncokkal sikerült foglalkoznunk, valamint a gömöri táncanyag tanításon is részt vett az együttes, melyet a Zselic Táncegyüttessel közösen szerveztünk részükre. A nyírségi táncokat Zóka Éva és Horváth Tibor, míg a nyárádmagyarósi táncokat Maródi Attila és Maródi Eszter tanították. A gömöri táncokat Húsvéth Csaba és Kisfalusi Renáta tanították. Mivel a Dönöge Táncegyüttes a Zselic Táncegyüttes utánpótlása, ezért döntöttünk úgy, hogy a két csapat dolgozzon egybe.,A Zselic táncegyüttes repertoárját szerettük volna elkezdeni megismertetni az utánpótlással, hogy a pandémia után a személyi változásokat könnyebben tudjuk áthidalni...A nyárádmagyarósi és a gömöri táncanyag mindkét együttesnek új, míg a nyírségi már meglévő koreográfia. Mindhárom koreográfiát úgy állítottuk be, illetve alkottuk meg, hogy a Dönöge Táncegyüttes tagjai is benne vannak néhányan a Zselic Táncegyüttes koreográfiáiban. Viseleteket is készíttettünk. Az együttes alapruhatárát kezdtük el felépíteni, így 40 db alsószoknyát, 5 pár rózsás tutyit és 10 db hímzett kötényt varrattunk. A reklám és Pr. költségeket a Zselic Táncegyüttessel közösen somogyi viseletek fotózásra fordítottuk. A zenei szolgáltatásokra fordítandó pályázati összeget a koreográfia zenék stúdió felvételére, valamint az együttes év végi bemutató műsorának zenekari kíséretére fordítottuk.
A megvalósított támogatás célja az volt, hogy megyei, regionális versenyeken, a Tóth Ferenc koreográfia versenyen, a balatonboglári Méta Fesztiválon részt vegyünk és ezeken minél jobb eredménnyel szerepeljünk, valamint új tájegységek táncaival ismerkedjünk meg, új koreográfiák készüljenek. Ezek a vállalások meg tudtak valósulni. A megyei és a regionális versenyen kiemelt arany minősítést szereztünk és jelölést kapott az együttes a gyermektánc antológiára. A Tóth Ferenc koreográfia versenyen elindultunk és bejutottunk a százhalombattai országos döntőbe a legjobb 14 koreográfia közé. A balatonboglári Méta fesztiválon szintén ott voltunk és a korcsoportunkban 3. helyezést értünk el. Meghívást kapott együttesünk Szerbiába, Óbecsére a Ricsaj Fesztiválra, amelyen 2022 novemberében nagy sikerrel vettünk részt. Nyírségi és nyárádmagyarósi táncokat tanultunk, valamint a fiúk belekóstoltak a férfitáncok világába is Sikentáncz Szilveszter vezetésével.
A vállalt célok megvalósultak, csak nem a pályázatban tervezett táncanyagokkal,...Ennek indoklása az, hogy a Zselic Táncegyüttesben bekövetkezett személyi változások, valamint a Zselic Táncegyüttes folyamatos utánpótlása ezeket a lépéseket követelte meg.
Támogatóink: