Beszámoló - Csoóri Sándor Program 2023 - Dönöge Táncegyüttes

2024.07.15.

kép

Szakmai beszámoló a

Dönöge Táncegyüttes 2023-as Csoóri Sándor pályázatának megvalósításáról

CSSP-NEPTANC-MO-2023-0175 azonosító számú pályázat

A pályázat a következőképpen járult hozzá a támogatott tevékenység megvalósulásához:

Célunkat elértük, hiszen ebben az évben egy új táncanyaggal ismerkedhetett meg a Dönöge Táncegyüttes. Táncosaink a technikai fejlődése, motivációja magas fokú volt a pályázati ciklusban.

Vállaltuk, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelően a Fiúk legényes és verbunk technikáját a lányok forgás technikáját fejlesztjük.

Ezt a célt meg tudtuk valósítani a tanult új táncanyagon keresztül.

Ezen pályázati időszakban Asztalos Kiss Zsuzsanna és Heiger József Magyarpalatkai táncokat tanítottak az együttesnek.

A vállalt új táncanyagok marossárpataki, vízvári, berzencei, szilágysági férfitáncok helyett az elnyert pályázati támogatás egy táncanyag tanulására adott lehetőséget, ezért döntöttünk egy táncanyag mellett.

Vállaltuk a megyei, regionális és országos fesztiválokon, versenyeken részvételt, melyből mindhárom szintet teljesítettük, sikeresen szerepeltünk.

Szakmai célkitűzés volt számunkra, hogy olyan technikai és szellemi tudást szerezzenek táncosaink, mellyel magasabb szintre kerülhetnek.

Ez a cél is megvalósult, hiszen az együttesből 2 pár országos döntőbe Egerbe jutott az országos ifjúsági szólótánc versenyen, valamint 3 pár a mezőföld virága versenyen vett részt Székesfehérváron, illetve a regionális szólótánc versenyen Szennában, ahonnan 1 pár az országos gyermektánc verseny döntőjébe jutott Szarvasra.

A pályázati időszakban elért legfontosabb eredmények:

1. Csoportos megyei verseny Kaposvár:

Asztalos Kiss Zsuzsanna, Heiger József: "Hogy ölelem a kedvesem" című magyarpalatkai koreográfia: Arany minősítés

2.Csoportos regionális verseny Komló:

Asztalos Kiss Zsuzsanna, Heiger József: "Hogy ölelem a kedvesem” magyarpalatkai táncok:

Arany minősítés

3. Csoportos országos ifjúsági verseny:

Maródi Attila, Maródi Eszter: "Esztendőre vagy kettőre" nyárádmagyarósi táncok:

Antológia jelölés 1. helyen.

Asztalos Kiss Zsuzsanna, Heiger József: " Hogy ölelem a kedvesem Magyarpalatkai táncok: Antológia jelölés 2. helyen

4. Mezőföld virága szólótánc verseny: Székesfehérvár ( országos)

Schveiger Krisztián, Keresztes Lilla: Mezőföld virága díj

Petes Dominik, Páli Piros: Mezőföld virága díj

Horváth Zsombor, Farkas Réka: Mezőföld virága díj

Horváth Lili, Horváth Zalán: Mezőföld virága díj, különdíj

Szász Vilmos, Páli Borbála: Mezőföld virága díj, különdíj

5. Országos Ifjúsági szólótánc verseny Eger:

Döntőbe jutott: Nagy Boglárka, Szász Vilmos

Gyöngygalléros táncos címet nyert: Horváth Lili Lídia (kísérte:Horváth Zalán Levente kétszeres ezüstpitykés táncos)

6. Regionális gyermek szólótánc verseny Szenna:

Schveiger Krisztián, Keresztes Lilla: Arany minősítés

Petes Dominik, Páli Piros: Arany minősítés

Horváth Zsombor, Farkas Réka: Kiemelt arany minősítés, továbbjutás az országos döntőbe.

7. Országos gyermek szólótánc verseny döntő, Szarvas:

Horváth Zsombor: Országos kisbokrétás táncos cím

Farkas Réka: Országos pántlikás táncos cím

Különdíj: Horváth Zsombor, Farkas Réka, Utazó delegáció tagjai: Hazánkat képviselhetik 2025-ben Oszakában Japánban a világkiállításon

Támogatóink:

A pályázat szakmai beszámolója és a pályázat megvalósítása során készült képek a következő honlapokon érhetők el: www.zselicami.hu