Tehetséggondozó Műhelymunka_01_Beszámoló

2022.10.24.

Zselic Hagyományápoló Tehetség Programsorozat

Tehetséggondozó Műhelymunka_01 Beszámoló

2022.10.24.

Nyitrai Marianna:

A 3 részben megvalósuló oktatási és tehetséggondozó program alapja a népdal volt. A népi énekes tanszak a 2022-2023-as tanévre a Maros-Küküllők vidékének egyik legjelentősebb, legegységesebb zenei-táncos műveltségével ismerkedik. Magyarlapád és Magyarbece dalkincsét a program folytatásában adatközlő énekesektől tanuljuk. Mindezt faluközösségünk és a környék érdeklődő közönségével. Szakmai cél a zenei anyag vonós hangszeres (hegedű, brácsa, bőgő),azaz tánczenei és népi furulyás tudásának átadása is. Előbbit a magyarlapádi Piros Pántlikás Együttes tagjai, Oniga András, Molnár Szilárd, Kiss Adorján és Kónya Előd, utóbbit pedig Kovács Kata Kriszta népi ének és népi furulya tanár oktatták. A népi ének kereteiben Magyarlapád nótáit tanította Nyitrai Marianna népdalénekes-népi ének tanár. A vonós zenei oktatásban György-Horváth László népi hegedű, Karácsony Tamásné Bajzik Éva Judit népi brácsa és Csíkvár Gábor népi bőgő tanárok is közreműködtek. Szerves része az oktatásnak, hogy az érdeklődő gyerek és felnőtt tanulók Magyarlapád táncaival is megismerkedjenek. Ilyenformán a Művészeti Iskola oktatói és csoportjaik Nagyenyed-környéki, közelebbről Magyarlapád magyar páros táncai, a férfitáncok és karikázó mozgásvilágával ismerkedtek. Komáromi-Kádár Katalin és Komáromi Kristóf táncospár vezérletével Pataky Annamária, Zóka Éva, Czigány Tamás és Horváth Tibor néptáncpedagógusok együtt koordinálták az oktatást. A program keretében egy esti bemutató és táncház is sorra került, ahol a megtanult anyagok megszólaltak egy rövid bemutatkozóban énekes, vonós hangszeres és furulyás előadásban nagy sikerrel. Több rendben tudta már élvezettel táncolni az újonnan megtanult magyarlapádi táncokat is a táncház közönsége.

Komáromi Kristóf:

A hétvége folyamán az Erdélyben, Fehér megyében, azon belül Maros-Küküllő vidéken található Magyarlapád falu táncanyagaival foglalkoztunk. A kurzus célja a falu táncai alapjainak átadása, megismertetése volt a Szenna és környékbeli településeken élő fiatalok számára. A pénteki próbán legalább tizenöt pár részvételével zajlott a páros, lassú csárdás-csárdás táncok tanulása. Ehhez a talpalávaló muzsikát a magyarlapádi pirospántlikás zenekar húzta.

Másnap, két felvonásban zajlott az oktatás, egy délelőtti próbával kezdtük egészen ebédig, majd egy rövid szünet után délutántól egészen estig tartott a táncolás. Az előző naphoz képest, 2-3 párral kevesebben vettek részt azonban egy nagyon lelkes és jó kedvű kis csoport jött össze. A páros táncok mellet, a délután elkezdtük a lapádi férfi táncokkal (lassú pontozó-pontozó) való ismerkedést, illetve ezzel párhuzamosan a lányok, leány körtáncot, a helyi nyelvjárás szerint „kapcsast” tanulhattak.

A kurzus végeztével, este, közös koncert és rövid bemutató vette kezdetét, ahol a többi oktató tanítványaival, a magyarlapádi zenészekkel, énekesekkel karöltve mutattunk egy kis ízelítőt a magyarlapádi zenei-táncos kulturális örökségünkből. Ez után pedig kezdetét vette a táncház…kifulladásig.

KÉPEK:

képképképképképképképképképképképképkép

Támogatta:

képkép